2017. december 31. Királyháza

Hát a mai nap nem volt túl rózsás…
Mint már mondtam a Börzsönyben, Királyházán szilvesztereztünk. Természetesen szerettem volna egy óévbúcsúztató madarászatot. A legfőbb célom világosban az uráli bagoly hanggal behívására alkalmas terület keresése volt.
Sajnos egy elég zajos kisgyerekes csoporttal mentünk, amely szinte mindent elriasztott… Plusz későn, szürkületben indultunk.
Először a hegygerinc fölött átszálló hollót láttam. Európa legnagyobb varjúféléjének állománya az 1900-as években lecsökkent, de mára a természetvédelem miatt helyzete stabilizálódott. Hogy miért csökkent le az állománya? Nos, ez a vadászattal, és a mérgezéssel magyarázható, mivel ráfogták az apróvadállomány, és a vadászható madarak fészekaljainak dézsmálását. Melyben ugyan van igazság is, de meg kell érteni, hogy nem minden az emberé! Amúgy több tojást fogyaszt a szajkó vagy a szarka. Emellett persze a dögevés sem hozhatta jó fénybe, pedig ekkor csak “eltakarította” a dögöket. És mindezek mellett szerepet játszhatott állománya csökkenésében a mezőgazdaság kemizálása is. Ugyanis mezőgazdaságban használt rovarölő és gyomirtószerek, nagyon gyakran az állati sejtek szabályozásában szerepet kapó hormonokkal hasonlós szerkezetűek. Ezek a táplálékpiramis csúcsán levő hollókban feldúsulnak, hiszen egy holló rengeteg rágcsálót eszik meg dögként, vagy vadászat útján. A madár testében jelen levő hormonanalógok megakadályozzák a tojásképzést, annak megtermékenyülését, beleszólnak a költéssel kapcsolatos folyamatokba. A mezőgazdasági kemizálás a rendszerváltozást követő válság következtében visszaszorult, így a demokráciával együtt újra elterjedhettek a dögevők, csúcsragadozók, és a hollók, akik jótékonyan hatnak az erdők mezők tápanyagkörforgására takarításik során. De a hollónak fontos szerepe van egy-két fokozottan védett madarunk költésében. Például a Vértesben már láttam, hogy egy vándorsólyom pár hollófészekben neveli három pelyhes fiókáját… 🙂
Ezután megszólalt egy kék cinege. Elértünk egy fenyvest, mely felett egy héja repült el. Erről a madárfajról (Accipiter gentilis) kapta a nevét a vágómadarak rendje (Accipitriformes). Tökéletes vadász: jól manőverezik, vakmerő, kitartó, kíméletlen, ha kell lesből támad, és gyors. Főleg az erdőkben él, és leginkább madarakat, és emlősöket fogyaszt. A jóval nagyobb tojó szinte mindent elkap a fácánig (a zárt kertekben nevelt fácán fiókák elkapása miatt sokszor van összetűzés a vadászok és a természetvédők között), de akár a vele azonos nagyságú ragadozókat is (itt viszont elejtheti a fokozottan védett kék vércsét is, ezért a héját több kék vércsés varjútelepen is riasztják). Emlősök között a mókus a “kedvence”, de itt a fajskála a nyestig terjed. Pl.: én is láttam egy összecsócsált nyestlábat egy erdei galagonyában.
Az úton már csak csuszka látszódott, meg két patak összefolyása, melyből az egyiket az olvadt hó által levitt hordalék barnára festett.
Visszaérve máris indultunk Apukámmal, és bluetoothról nyomattuk a macskabagoly hangot, melyet viszont volt, hogy a patak elnyomott. 🙁 Az uráli bagoly így nem lett meg, de legalább épen megúsztuk. 🙂

Összegzés: 4 faj

Azért rendkívül jó év volt 2017: 214. madárfajom is meglett az év végén, 2017-ben 196 fajt láttam, 54 új fajt, 36 ritka fajt láttam már így. Soha ennél rosszabb évet!

 

Képek forrásai: www.mme.hu (Lóki Csaba), www.termeszettar.hu, én

  1. December 30. Szénpataki-kulcsosház,-Fultán kereszt,-Diósjenő

Azért az a havasi szürkebegy nem hagyott nyugodni, és mivel úgyis a Börzsönynél szilvesztereztünk, no meg a birdingen Selmeczi Kovács Ádám jelentette a madarat ezért gondoltam elmegyek megnézni.
Gödöllőről indultunk kocsival (tudni kell, hogy itt nem volt semmi hó), de már a Naszályon fehérlett a hegyoldal. Később jött Királyrét nyomokban hóval, meg fenyőrigóval. De a kulcsosháznál már összefüggő hóréteg volt. Amúgy nyáron nem szeretek annyira a  Börzsönyben túrázni, mert nem látok érdekesebb madarakat (igaz már volt itt kígyászölyv is), de télen kevesebb a rejtekhely, tehát hajrá!
A Szénpataki-kulcsosháztól indult a család, és mentek velünk negyed órát, ez időn át csak egy csipkebogyót csipkedő kék cinege volt látható. A hóban jól látszódott egy elvadult házi macska nyoma, ami azért is probléma mert a macska hibridizálódhat a fokozottan védett vadmacskával, emellett több védett madárfajt is elkaphat, no meg a gazdi sem lehet boldog 🙂 Részletesebben a problémáról: http://www.termeszetvedelem.hu/index.php?pg=vf_1764
Viszont egy túraút csomópontnál találtam 2 nyest csapást, meg egy nagyobb macska nyomot… Lehet, hogy vadmacska? Sajnos ezt nem lehet tudni. A Csóványos fele vezető turistaútnál Anyukám és két öcsém visszafordult és már csak hárman mentünk a Szénpataki úton: Apukám, én meg a GPS.
Elhagytuk a Szénpatakot ahol apukám figyelt fel egy süvöltő párra. Az út egyik érdekessége a sziklákon való fagy, és jégcsapok voltak. Az egyik rönkön megint láttam a nyestvagy nyuszt nyomát, valamint a házi-, vagy a vadmacska csapását. A nyestet és nyusztot ezen bélyegek alapján lehet elkülöníteni: Méretben, színben hasonlóak, viszont a nyuszt torokfoltja többnyire sárgás, és nem húzódik le villaszerűen a mellső végtagokra. Orra fekete – a nyesté hússzínű. Fülszegélye sárgás – a nyesté fehér; a nyuszt talppárnái közötti szőrzet jóval dúsabb, ez néha a friss talplenyomatok elkülönítő bélyege lehet. Továbbá a nyuszt kifejezetten az erdőségekhez kötődik, többnyire nappal aktív, míg a nyest a nyíltabb, sík területeken, erdőszegélyekben otthonosabb és természetes élőhelyén többnyire éjszaka aktív. Egy közép fakopáncs, valamint egy szajkó is szólt.
A szerpentin néhány fordulója után egy fekete harkály repült át előttünk. Érdekes látvány volt a szemközti hegyoldalon, ahogy a vörhenyes fiatal fákat, felváltják az öreg bükkök. A hóban őzek, és szarvasok nyomai látszódtak, bár ahogy láttam szinte muflon módjára manőverezek a hegyoldalon. A muflon nyomot is megtaláltuk kb. 400 m múlva, és mikor felpillantottam egy fakopáncsot láttam. Mivel a nagy fakopáncs  hangját hallottam elkönyveltem annak, és inkább egy csuszkát figyeltem, amikor is Apukám szólt, hogy a fakopáncsnak fehér a háta. Tehát ez egy tojó fehérhátú fakopáncs! Legnagyobb fakopáncsunk a zavartalan lombelegyes erdőket, bükkösöket kedveli, olyanokat, ahol sok a korhadt fa. A fa kérgét lehántja, mikor a lárvák, rovarok után kutat, ezzel jól jelzi hol él, milyen háborítatlan az erdő. Szinte alig hittem el, hogy kedvenc harkályom itt van előttem, mivel eddig csak Királyréten láttam egy hímet átrepülőben. 5 perc “élvezethalmozás” után otthagytuk a táplálkozó madarat, és továbbindultunk.
Egy fekete rigó repült át az úton. egyszerre viszont hihetetlen motorzúgás hallatszódott… A természetvédelmi területen, ahol még tiltják is a járművel való járkálást, hát csak nem quadosok randalíroznak. A motorbőgés köztudottan nem tesz jót se a szürkebegynek, se a fakopáncsnak, se az uráli bagolynak. Nade mint tudjuk “minden rosszban van valami jó”, ugyanis a quadok felkeltettek egy sziesztázó hím uráli baglyot aki rákezdett az izgalmi hangjára, a “pu-pu-pu-pu”-ra. Hazánk 2. legnagyobb baglya Oroszországból indult el NY-felé, és mára növekvő számban él Magyarország zárt zavartalan erdőiben. Kisemlősöket, madarakat fogyaszt. Odúban költ, de elfoglalja ragadozók fészkeit is, ide rakja le 3-4 tojását. A fészek védelme közben akár az embernek is nekitámad (tarkóra és arcra megy :-))! A fiókák fészekhagyók, röpképességükig egy ágon ücsörögnek. Egyébként ez a madár nagy valószínűséggel az itt költő pár egyike, vagy fiókája. Én most láttam először a 2. kedvenc madaramat.

A szürkebegyet a motorzúgás úgy tűnt elriasztotta, de az egyik hajtűkanyarból nézve láttam, ahogy beszáll egy sziklára a havasi szürkebegy! Bizalmas madár létére most nagyon elbújt. A szürkebegy a magashegységek költőfaja, mely ősszel alacsonyabban fekvő területekre húzódik. Nálunk főleg telelő madár, kőfejtőkben, bányafalakon, várromokon találkozhatunk vele, sokszor csapatosan is. Télen magvakkal, termésekkel táplálkozik.
Visszafele egy léprigót figyelhettem meg. Átvágtunk egy susnyáson, és negyed óra alatt elértünk a Fultán-kereszthez. Az út alatt ugyan lejátszottam többször is a macskabagoly hangját, hátha bejön táplálékára az uráli, de ez sikertelen lett. 
Diósjenő közelében már sötétben mentünk, amikor egyszercsak lövés dörrent… Gyorsan felkapcsoltuk a zseblámpáinkat mielőtt meglőnek minket. 🙂 Míg a család autóval rendelkező részére vártunk egy macskabagoly szólt. Ez a közepes termetű bagoly viszonylag gyakori, kisemlősöket, madarakat fogyaszt. Odúban, ragadozó madarak fészkében költ. Két színváltozata van: a gyakori szürke, és a ritka vörhenyes (mint a képen). Én először 2010-ben láttam a kertünkben átrepülni. 

Összegzés:13 faj, 2 új (uráli bagoly, havasi szürkebegy), 3 ritka (uráli bagoly, fehérhátú fakopáncs, havasi szürkebegy; októberen volt ennél több ritka, akkor a Hortobágyon)

Köszönet Selmeczi Kovács Ádámnak a madárért, és Apukámnak a navigálásért!

 

A képek forrásai: Selmeczi Kovács Ádám (http://www.fotoska.hu), Wikipédia, BirdPhotograpfy. hu, én

 

2017. December 23. Budapest

Ma nem utaztam 100 km-eket, nem költöttem 2500 forintokat, ma egy nyugis karácsonyi madarászaton voltam, Budapesten. Persze célom ma is volt, méghozzá a havasi szürkebegy.
A tervezésbe bele kellett vennem a vonatot (bár most csak háromnegyed 9-kor indult a vonat), a metrót, a buszt, meg az el classicót, ami 1-kor indult 🙂
A túra nem indult túl jól, egy balkáni fakopáncs miatt majdnem lekéstem a vonatot. Ez a faj szinte teljesen ugyanakkora, és ugyanolyan mint a nagy fakopáncs. Mindössze halványpirosabb faroktöve, és a tarkó és a bajuszsáv közötti  összeköttetés hiánya különbözteti meg testvérfajától. Mint ahogy a balkáni gerle, ő is az elmúlt évtizedekben költözött be a hazánkba a Balkán-félszigetről. Állományváltozását http://mmm.mme.hu/charts/trends linken lehet követni. Az 1999-es adatokat 100%-nak tekintve a 2002-ben (192%) és 2007-ben (201%) érte el maximumát a hazai populáció, azonban manapság az állomány az 1999-es értékre esett vissza. A fészkelő párok számát valószínűleg sok tényező befolyásolja, visszaszorulásuk örvendetes a hazai őshonos nagy fakopáncsok szempontjából, mivel ez a két faj egymással erősen verseng. Én a saját utcámban láttam először, de csak ritkán találkozom vele.
Na tehát vonaton… Egy hete Esztergomban voltam egy hajnalmadár küldetésen, de ez sikertelenül végződött, és ezt nem is részletezném.
Az M2-es metróval, és a 11-es busszal folytattam utamat a Nagybányai út-végállomásig. Egy 10 perces út után már az Apáthy-sziklánál voltam.
A terület a szikla alatt elterülő erdő felső nyúlványával kezdődött, majd egy hatalmas sziklára lehetett kimenni, mikor tovább folytattam az utam folyosóra értem. Az egyik oldalon sziklafal, a másik oldalon korlát fogott közre mely a sziklagyepeken élő növényeket hivatott megvédeni. Végül egy tölgyerdőbe értem, ahol még egy-két szikla tanyázott.
Először a nagy sziklára mentem ki, ahol ugyan hallottam egy csettegést, ami akár a havasi szürkebegy is lehetett volna, de ez nem volt biztos. Itt ugyan nézelődtem még egy ideig, de a szél szép lassan elviselhetetlen lett. A “folyosón” sem láttam semmit. Viszont az erdőben már hallatszódott a szén,- és kék cinegék csettegései. A kiépített tanösvényen olvastam, hogy pl. él itt a bennszülött budai nyúlfarkfű, vagy állatokból a szintúgy endemikus pannon gyík. Madarakból macskabagoly és bajszos sármány költ a területen. Visszafordulva gyönyörű jelenségnek lehettem szemtanúja. Egy vetési varjú kergetett, és vágott rá többször is egy egerészölyvre. Az ösvény felett egy fekete harkály repült át. Magyarország legnagyobb harkálya főleg tölgyesekben, bükkösökben él, bár ez nem zár ki más élőhelyeket, pl. én idén a Hortobágy-halastavon követtem egy madarat. Először Debrecenben, a Nagyerdőben láttam, azóta sokszor találkoztam a fajjal, mondjuk idén, mikor a gödöllői Pap-Miska forrásnál párosodó madarakat figyeltem meg.
Kimentem újra a sziklára, ahol kijjebb merészkedtem, de a szél már majdhogynem levitt a lábamról. Ugye a szürkebegy a sziklaoldalakat szereti, itt táplálkozik a repedésekben élő gerinctelenekkel, de még mindig nem volt sehol. Az erdőbe visszafele egy zöldike csapat repült át, és tisztán hallatszódott a tölgyesből a szajkó hangja is. Az egyik fán nagy fakopáncs kereste betevőjét, én pedig a szürkebegyet, mivel az erdőben is találtam egy sziklát. Sajnos itt sem találtam meg, csak egy tengelic csapat repült el, amely az év madara. Visszafele pedig legnagyobb pintyfélénk, a meggyvágó csattogott.
Végső reményemként megpróbáltam lemenni a szikla alá, hátha onnan jobban látok. Egy lépcső vezetett le ahol belebotlottam 2 hím süvöltőbe. A hím teste, és pohája piros, a tojóé barna, emiatt a hímet régen kalitkamadárként tartották. Nálunk telelő, igaz, ritka költő is. Főleg fenyvesekben fészkel, mikor telel leginkább a kőris termését fogyasztja.
Letértem egy ponton az erdőbe, és észrevettem a terület két veszélyeztető tényezőjét: a vaddisznót (szerencsére csak ürülékét), és az illegális hulladéklerakást. Később vettem észre az ösvényt, amely a sziklához vitt volna. A sziklánál egy-két perc várakozás után felrepült egy madár a szikláról… Magamban mondtam “jól van ez a havasi szürkebegy”, de mikor leszállt láttam, hogy a szárnyán piros szín is van… Hajnalmadár. Kedvenc telelőmet most láttam először, és gyönyörű látvány volt. Ő is a repedésekben megbúvó gerincteleneket eszi, és ezek felkutatása során többször el is tűnt. A madár főleg az Alpokból jön, ahol 700 m-től a hóhatárig költ. Nálunk leginkább sziklafalakon, felhagyott kőfejtőkben tűnik fel, de láthatjuk várakon, vagy akár az Esztergomi Bazilikán is.
Úgy voltam vele, hogy max. 10 percet nézem a madarat,leellenőrzöm a sziklákat, ahol megint nem volt a havasi szürkebegy, csak egy fiatal karvaly repült el. Ez a faj gyakorlatilag egy miniatűr héja: gyors, jól manőverezik, ha kell lesből támad, és kíméletlen. Hazánkban költ, de vannak telelő példányai is. A tojó nagyobb a hímnél, a galambig mindent elejt, a hím inkább kisénekeseket fogyaszt. Többször is láttam zsákmányolni: volt, hogy egy fekete rigót tepert le a földre néhány manőver után, volt, hogy egy tojót majdnem lehúzta az általa összetépett szajkó. Ekkor kb. 3 m-re repült el tőlem.
A buszállomás fele dolmányos varjút, vörösbegyet, és egy házi veréb csapatot láttam.
A buszt lekéstem, így a vonatot is majdnem lekéstem, de végül mindkettő meglett, és a Barcelona-Real Madridot is meg tudtam nézni 🙂

Összegzés: 16 faj, 1 új (hajnalmadár), 1 ritka (hajnalmadár) Real Madrid-Barcelona 0-3 🙂

 

A képek forrásai: Wikipédia, www.mme.hu, www.termeszettar.hu

2017. December 10. Agárd

Megint vonaton. Most épp Agárd felé robog velem a vonat. Célom a jeges búvár, ez a ritka amerikai (és izlandi) kóborló, melyet december 3.-án észleltek a Velencei- tavon.
Gödöllőről indultam a Keleti-pályaudvarba. Innen szálltam át az M2-esre a Déli pályaudvarig. Érdekes volt megfigyelni a Széll Kálmán tér után a szinte üres M2-es metrót. Felszálltam tehát a székesfehérvári vonatra.
Az úton semmi különöset nem láttam, mindössze néhány egerészölyv repült el a vonat mellett. Már a velencei állomáson előbukkant a tó mélykék vize. Látszólag csendes volt a víz.
Leszálltam az amúgy szép agárdi állomáson. A parton mentem tovább, észrevéve a strandot, ahol nyáron voltunk. A Velencei-tó felett egy immatur (a fiatal és az öreg madár között lévő kor) rétisas körözött. Ennek a madárnak csak a neve sas, valójában mivel nem tollas a csüdje nem sas, inkább a kányák, és a keselyűk rokona. A rétisas nem a legmegfelelőbb név, ugyanis főleg tavak, folyók mellett él, emellett galériaerdőkben költ. Főleg halakkal, vízimadarakkal, és dögökkel táplálkozik. A hím és a tojó hatalmas fészket épít, melyet évente tataroznak. Az akár 7 kg-os tojó, és az akár 3,5 kg-os hím együtt költi a tojásokat, és táplálja a másikat. A tojások egy hónap alatt kelnek ki, és 2 hónap múlva hagyják el a fészket. A rétisas szárnyfesztávolsága eléri a 240 cm-t. A madár állománya ’70-es években kritikus pontra ért, de a madárvédelem miatt mára az állomány a megerősödött, 270 pár körül van, ehhez kb 350 pár érkezik a Baltikumból télen. A madár amúgy a híres amerikai fehérfejű rétisas testvérfaja. Én először a Hortobágyon láttam.
A kertekben egy erdei pinty tojó, és házi verebek keresgéltek, a fákon néhány szarka üldögélt. Kimentem a kikötő a tóba mélyen benyúló stégjére. Nem volt túl csendes a víz. A hullámok közt két barna réce ringatózott… Kercerécék. A szemben lévő stégen egy nagy kócsag csücsült. A part közelében egy rakat tőkés réce ringatózott. Mellettük két bütykös hattyú keresgélt a vízben. A nyílt vízen sárgalábú sirály úszott. Tőle távolabb egy nagy nyári lúd csapat kereste betevőjét. Az égen egy kis kárókatona repült át. Ez a faj néhány évtizede még ritka volt nálunk, főleg a Hortobágyon, és a Kis-Balatonon költött, most már viszonylag sok helyen gyakori. Ez a madár nem itt költ, hanem telelő. Neki sincs faggyúmirigye, ezért -mint a kárókatonának- sokáig kell szárítkoznia a napon.
Egy kb 20 fős kerceréce csapat szállt le a vízre. Az alapból barna fejű récék, tehát tojók közt volt néhány fehér kantárú madár is. Ők a hímek. Viszont a récecsapatban volt 4 tojó kis bukó is. Ez a faj a tajgán él, és nálunk viszonylag gyakori telelő. A tojó egy fa odvába helyezi az 5-11 tojását, melyeken 1 hónapig kotlik. Mikor a fiókák kikeltek, anyjuk szavára leugranak az akár 7 m-es faodúból az avarba. Főleg halakkal táplálkozik, de ehet rovarokat, rákokat is.
Visszafele sétálva a stégről még mindig nem találtam meg a jeges búvárt. De ekkor felcsillant a remény. Egy madár lebukott a víz alá, majd feljött. Búvárszerűen nézett ki, de mikor megvizsgáltam a spektívvel, rájöttem, hogy “csak” egy búbos vöcsök. Ez a faj Európa legnagyobb (és egyik legszebb) vöcske. Rövidtávú vonuló, de vannak állandó példányai is. Vízen lebegő fészket épít, ebbe rakja 5-7 tojását. A fiókák fészekhagyók, tehát kikelésük után követik anyjukat. Nekem a Tisza- tavon volt szerencsém látni a madarak költését.
A stégről néhány dankasirály repül fel.
A kőrisfákon 6 hím, és 4 tojó süvöltő táplálkozott, széncinegék szóltak, és vetési varjak repültek át az utca felett. A szél viszont egyre jobban kezdett fújni, plusz egyre hidegebb lett. 5 fenyőrigó repült át a kerteken. Ez a faj nálunk csak telelő, igaz, nálunk ritka fészkelő is. Télen bogyókat, nyáron gilisztát, rovarokat fogyaszt. É-i területeken igen barátságos, akár a városokon belül él. A tojó maga építi a fészkét és költi ki az 5-6 tojást, miközben a hím eteti.
A befagyott kikötőnél a dankasirályok mellett 2 viharsirály pihent, az égen pedig néhány sztyeppi sirály szállt tova. Letettem a spektívem körülkémlelni, de a búvár nem lett meg. Már-már azt hittem, hogy a madár a Dinnyés- fertőn van, vagy, hogy elbújt valamelyik sziget mögé. Ugyanis a Velencei- tóról tudni kell, hogy nem egybefüggő vízterület, hanem szabdalva van egy csomó náddal beborított szigettel. De mikor már elhalt a remény, az újra felcsillant. Néhány madarász, Hazafi Dorottya, Molnár Márton, és Szeimann Péter közeledett a  kikötő felé. Szerencsére pár perc alatt meglett jeges búvár. Ez a faj nálunk ritka kóborló, eddig mindössze 21 volt belőle nálunk. Észak-Amerikában, Izlandon, és Grönlandon költ. Nagy kiterjedésű, mély tavakon költ, szigeteken, vagy partra építi fészkét. Halakat, rovarokat, rákokat fogyaszt. Nagyobb mint a sarki-, vagy az északi búvár. A madár már téli tollruhájában volt, de szépen látszódott a madáron a nyakon lévő félörve. A madarat még sokáig lehetett megfigyelni, jól látszódott ahogy tollászkodott.(Más így fotózta le, én meg így 🙂 )
Az egyik sziget mögül egy nagy csapat nagy lilik szállt fel, és repült a Dinnyés felé. A csapatban mintha feltűnt volna egy vörösnyakú lúd, de utána eltűnt…
Az állomás fele egy tuján egy hím zöldike ült, a sínek közt dolmányos varjak keresgéltek, én pedig felszálltam a vonatra, és elindultam haza…

Összegzés: 24 faj, 4 új (jeges búvár, kerceréce, kis bukó, viharsirály), 1 ritka (jeges búvár)

 

 

A képek forrásai: NaturePhoto-CZ.com, www.mme.hu, kedvenc állataim – eOldal, és én

 

  1. December 2. Jászberény, Tószeg

Zakatol velem a vonat Hatvanból Szolnokra. Jászberény közelében a pusztában magányos fán fekete ragadozó madár ül…
Reggel 6-kor felkeltem, és felszálltam a hatvani vonatra.
Tószeg fele tartottam, mivel ott tartózkodott már 2 hete a keleti gerle.
Gyönyörű napfelkelte volt: pislákoló fények, lilás felhők mindenütt. A Madártávlat című folyóiratot olvastam.  Örömmel könyveltem el, hogy az én általam is látott gödöllői vándorfüzike bekerült az újságba. Hatvanból indultam a szolnoki vonattal.
Jászberény közelében egyre több lett a madár. Vonuló zöldike, és mezei veréb csapatok, és egerészölyvek mindenhol. Viszont az ölyvek között néhánynak fehér szárnybelsője volt, és faroktövüknél fehér félkör látszódott… Gatyás ölyvek. Ez a faj nálunk téli vendég, mely a tundrán költ. Mivel az É-i területek lakója, nagyobb az egerésznél, színe is világosabb, valamint tollas a csüdje, innen kapta nevét is. A gatyás ölyv nagyobb méretére vonatkozó ökológiai szabály a Bergmann-szabály: Azonos rokonsági csoportba tartozó állandó testhőmérsékletű állatok közül az alacsonyabb hőmérsékleten élőknek nagyobb a tömegük. Ennek magyarázata abban van, hogy a testtérfogatával arányos a hőtermelés, míg a felületével a hőleadás. Az állat méreteinek növekedése a térfogatot köbösen a felülete csak négyzetesen változik, így a nagyobb tömegű és hőtermelésű állat kisebb felületű kültakaróba csomagolható be, így kisebb a fajlagos hő veszteség. A gatyás- és az egerészölyv azonos rokonsági körbe tartoznak és az északi területeken lakó gatyás ölyv méreteiben (pl. szárnyfesztáv) veri az egerészölyvet. A gatyás ölyv főleg rágcsálókkal táplálkozik. Én először idén, a Hortobágyon láttam.
Dolmányos varjak repültek a mező felett, vetési varjak ültek a fákon, és néhány szarka repült el a vonat mellett. A patakok nádasaiban kék cinegék bujkáltak, a szántáson fácán kakas csipegetett. A mezőn valami épp áldozatát fogyasztotta… Távcsővel látszódott, hogy egy kuvik az. Ez a bagolyfaj az egyik kedvencem. Magyarországon viszonylag sok él belőle (1500-2500 pár), rágcsálókat, madarakat, gyíkokat, rovarokat fogyaszt. Főleg az alföldi tanyákon költ, speciális mesterséges odúkkal lehet elősegíteni a költését. Éjszaka, és nappal is vadászhat. Félig vonuló, de vannak telelők is. Legemlékezetesebb találkozásaim Vértesbogláron, és Gödöllőn volt a fajjal. Előbbinél egy ott költő madár volt az “ébresztőórám”, utóbbinál nappal “üldöztem” egy ideig.
Jászberény után vörös vércse, és parlagi galambok, felrepülő mezei pacsirták repültek el a vonat mellett. Egy magányos fán fekete madár ült… Távcsővel látva egy fekete sas! Ez a madár nálunk telelő, és vonuló. A békászó sas testvérfaja, amely K-en költ. Erdős élőhelyeken költ, de nyílt vadászterületekre is szüksége van. 2 tojást rak, de a nagyobb fióka megöli a kisebbet.
Elértem Szolnokot, ahol felszálltam a kecskeméti vonatra. Piroska vasútállomásnál fekete rigóval, és barna rétihéjával találkoztam. Tószegen ugyan bejártam a falut, de néhány házi vereben, egerészölyvön, és balkáni gerlén kívül nem találtam mást. A keleti gerle sajnos a mezőkön volt, így nem láttam. 🙁 Ez a faj Szibériában él, ez volt a 2.  példány.

Visszafele Zagyvarékason láttam egy réti fülesbaglyot. Közeli rokona az erdei fülesbagolynak. Kis számban költ nálunk, de telelő, és átvonuló példányai is vannak. Sokszor az erdei fülesbaglyokkal együtt telel a településeken. Fő tápláléka a mezei pocok, főleg nappal vadászik rájuk.
Rákoson szálltam át Gödöllő felé. És már a következő út járt a fejemben…

Összegzés: 18 faj, 1 új (fekete sas), 2 ritka (fekete sas, réti fülesbagoly)

Köszönet Apukámnak a blogos segítségért!

 

 

Képek forrásai: Mészáros József, MacsekDesignTurista Magazin, BirdPhotography.Hu, www.mme.hu, Google Maps

 

 

2017. November 26. Hortobágy-Halastó

Hortobágy… Puszta, szárazság, napsütés…
Na persze, én meg kimegyek és széjjelázok. 🙂
Debrecenben voltam látogatóban, és ha már ott voltam kimentem a Hortobágyra. Célom a vörösnyakú lúd volt, ehelyett viszont valami teljesen mást találtam…
Most, hogy felcsigáztam az érdeklődéseteket, elkezdek beszélni az előzményekről. 🙂  Reggel 6-kor keltem (te jó ég, milyen beteg vagyok, vasárnap reggel 6-kor kelek 🙂 ), és indultam. Az ablakból felsejlett a puszta. Az égen szürke csapat tartott felénk… Darvak. Ezek a madarak az Oroszországi vizes sztyeppeken költenek, és hatalmas számban vonulnak át a Hortobágyon. Valamikor még nálunk is költött, de a lecsapolások, és a vadászat kipusztította. 2015-ben újra költött hazánkban, igaz, én a Börzsönyben 2016-ban, nyáron találkoztam vele, ami vagy költést, vagy “nyaralást” feltételez. Vonuláskor a tavakról indulnak a szántóra reggel, majd délben visszatérnek inni, ezután újra a szántóra táplálkozni, végül este érnek vissza. Főleg magvakat fogyaszt. V alakban vonul. A hím párzáskor “táncol” a tojónak Kb. 1 hónap alatt kikelnek a fiókák, 3 évesen ivarérettek. Régen a darutoll dísztoll volt a kalapokban, ezért is vadászták. Én először a Hortobágyon láttam őket, épp tollászkodtak. Mindenkinek ajánlom a darvak behúzásának szemlélését: félelmetes, mikor több 10.000 daru krúgat (kiált).
Mikor kiértem a halastóra,  rettenetes eső, és sár fogadott. Egy egerészölyv körözött a levegőben (legalábbis ekkor annak hittem), fenyőrigók ültek a nyárfákon, és egy dankasirály repült el mellettem. Sokszor voltam már itt, nem tagadom, többre, és szebb időre számítottam.
A Bivalyosnál kezdtem (itt tartják a vízibivalyokat, emellett ez egy vizenyős terület, így vonuláskor sok partimadár táplálkozik itt), igaz, most csak sirályok, és rengeteg réce tartózkodott a területen. A tőkés récén kívül csörgő-, és fütyülő réce, valamint dankasirályt találtam itt. Fölöttem nagy lilikek, és nyári ludak repültek el. Átkeltem a kisvasút sínjén, és kiértem az l. tóhoz. Az előzőeken kívül szárcsa, kendermagos réce és a legaranyosabb vöcsök, a kis vöcsök, és szürke gém volt látható. Egy-két kárókatona repült át. A kárókatona egyik kedvenc vízimadaram. Nálunk nagy számban költ. Nagy méretű, akár 1 métert is eléri. Halakra vadászik, sokszor csapatban, ami miatt a halgazdagságok nem szeretik, sokszor (persze a kijelölt időszakokban) ritkítják őket.  Telepben költenek, de a kormorán ürülék elpusztítja. Mivel nincs faggyúja, mint a récéknek, ezért a vízből kiszállás után sokáig szárítják magukat. Én először Tatán láttam kárókatonát.
Utamat a kilátó fele varjúfélék kísérték (na meg a szűnni nem akaró eső), néhány szarka repült előttem, volt, hogy a dolmányos varjú baljós károgását hallottam, vagy a holló bölcs “korrogását”, eközben a nyárfákról a vetési varjak éber szemeit éreztem magamon… Egy ölyv suhant a Bivalyos felett, és felszállt a nyárra, de mikor felszállt vörös farok villant ki… A feje sem busa volt, hanem keskenyebb, és hosszú volt a nyaka… Ez pedig egy ölyvre illik: a pusztaira!- Eme ölyv nagyobb az egerésznél, egész teste vörhenyesbarna, rágcsálókkal, gyíkokkal,rovarokkal táplálkozik. Hazánkban éri el elterjedésének Ny-i határát, de hibridizálódhat egerészölyvvel, bár nálunk több az átvonuló madár. Sztyeppeken, de akár hegységekben, sivatagokban is költhet. Nálunk a fákat, máshol a földet, vagy a peremeket preferálja költéskor.- Sajnos mikor megközelítettem elrepült.
Az ösvény fele felzavartam egy tojó fácánt, majd elértem a lest. Mikor felmentem barát-, és tőkés réce csapat fogadott, valamint néhány bütykös hattyú. Lefele két testvérfajt (későn különültek el az evolúció során) a sárgalábú,- és a sztyeppi sirályt láttam, majd behúzódtam egy esőbeálló alá.
Kékcinege szólt a bokorból, mezei veréb és zöldike csapat vonult el tőlem 10 méterre, én pedig elindultam vissza.
Visszafele nagy kócsag, és fekete rigó mellett mentem el, valamint egy vidra által megcsócsált hal felett léptem át.
A faluban balkáni gerlét, és parlagi galambokat láttam.
Felszálltam a vonatra, és megnéztem a “mai termést”: 33 faj, 1 új (pusztai ölyv), 1 ritka (pusztai ölyv)

Képek forrásai: Fishingandhuntingtv.com, BZSH, Oláh Zoltán, Horváth Ádám

 

Sziasztok,

ez az én blogom, az aquila. Az én nevem Horváth Levente.

Ez a blog a terepmadarászatról szól. A madarászatról szerintem mindenkinek van valamilyen elképzelése (távcsővel a kézben séta a pusztában, tavaknál, erdőben vagy lessátorban várjuk a tollasokat), ami mind igaz.

A madarászat legfontosabb eszköze a távcső. A terepmadarászattal kapcsolatban azonban felmerülnek bizonyos költségek. Ilyen a jó távcső is: ezek kb. 25.000-30.000 Ft körül kezdődnek. Nekem Nikon 8×42-es távcsövem van, ami nagyon jó. Fontos emellett a spektív, amely a távcsővel nem/ alig látható madarak megfigyelésére alkalmas. Igaz, ez drága mulatság, mivel a jó spektívek 100.000 Ft-tól kezdődnek. Nagyon fontos a madárhatározó is. Én a Lars Svensson féle Madárhatározó című kötetet ajánlom. Emellett jó, ha van nálunk terepnapló, amibe a látott fajokat (esetleg számát) írhatjuk be.

A madarászathoz a következő terepeket ajánlom:
-halastavak
-puszta
-erdő
-folyók, tavak mente
-cserjés területek
A legjobb kezdés tavasszal vagy ősszel halastavakon való túra. Ugyanis ekkor zajlik a madárvonulás (mikor egy faj valamilyen tényező miatt (pl.: hideg miatt kialakuló élelemhiány) e tekintetben jobb területre vándorol). Ekkor rengeteg madárfaj tartózkodik a területen, de ide muszáj határozó, mert sok partimadár nagyon hasonlít. A pusztai kalandozás célpontja főleg a ragadozók. Igaz, van, hogy semmi érdekes nincs. Az erdei túra közben a határozó megint csak fontos, mivel legtöbbször a madarak hangját halljuk.

Persze nyáron érdekes a költő madarakat, télen a telelőket figyelni. Teleléskor a madarak megállnak hazánkban, és nem mennek tovább.

Ez a blog egyfajta terepnapló lesz, amely arról fog szólni, hogy hol, milyen fajt, mikor láttam.
A blog neve ugye aquila, amely a sas latin neve. A kedvenc madaram, a  parlagi sas miatt neveztem el így az oldalt.
A parlagi sas hazánk második legnagyobb sasa (az első a szirti sas), a maga 80 cm-ével és több, mint 2 m-es szárnyfesztávolságával.
Fő tápláléka az ürge, de mivel az ürge a kihalás szélére került, ezért áttért a mezei nyúlra, és a varjúfélékre. Magyarországon kb. 150-200 pár él. A párok tavasszal kezdenek el költeni gallyfészkeikbe. A tojó 2-3 tojást rak, általában csak a legidősebb, legerősebb fióka éli túl. A fiatalok 3 éves korukban vállnak ivaréretté. A hazai állományból az öregek állandóak, a fiatalok kóborlók.
A parlagi sast Magyarországon a 2000-es évek elején mérgezték (azzal az indokkal, hogy árt a vadgazdálkodásnak), ezért az Alföldről, hegységeinkbe vonult. Mikor a helyzetet stabilizáltak, tehát 1.000.000.000 Ft-tal büntetik a mérgezést, emellett többször találták meg a megmérgezett, de még élő madarakat, valamint őrizék a fészkeiket, visszakerült az Alföld fasoraiba. Sajnos a mérgezés még most is működik, igaz, kisebb mértékben.
A parlagi sast először a Tisza-tónál láttam. Legemlékezetesebb találkozásom a madárral Vértesbogláron, a Boglártanyán volt, ahol 2 percig körözött felettem 10 m-rel, majd lecsapott egy dolmányos varjúra. Azóta 21-szer találkoztam ezzel a csodaszép ragadozóval.
Ez a madár a magyar madárvilág egyik jelképe (a túzok, a daru, a kerecsensólyom, a kék vércse, és a szalakóta mellett).

Nyáron állt madarászásom középpontjába az új fajok “gyűjtése”.
Az eddig általam látott madarak száma 217, melyből a 3 legritkább a keleti gerle, a jeges búvár, és a vándorfüzike.
A keleti gerle ázsiai faj, eddig mindössze háromszor észlelték nálunk. Én Siófokon láttam.
A jeges búvár Észak-Amerikai faj, de Izlandon is költ. Az Európában rendszeresen előforduló búvárok közül a legnagyobb. Erdős területen, mély tavakon a tundrán költ. Gárdonyban láttam. Eddig 21 volt hazánkban belőle.
A vándorfüzikét Gödöllőn láttam, egy fasorban. Eddig kb. 60 volt belőle nálunk, bár idén nagyon sok volt belőle.

Most pedig következzen 3 kedvenc madárfajom. Kedvencem a parlagi sas, őt követi az uráli bagoly, és a szirti sas.
Az uráli bagoly az Urál hegységből terjeszkedve jutott el hazánk hegységeibe. Madarakat, kisemlősöket és nála kisebb baglyokat fogyaszt (ami nem nehéz, mivel hazánk 2. legnagyobb baglya 🙂 ), “kedvence” a macskabagoly. Fészkét védve akár az embernek is neki támad.
Utóbbi Magyarország legnagyobb sasa, akár egy őzgidát is elemelhet. Sajnos csak 4-5 pár él nálunk belőle.

Most pedig irány a terep…

 

(a képek forrásai: Dr. Kiss Zsolt, Extreme Digital,  Leskó Gábor fotónaplója, BirdPhotograpfy. hu, Pánczél Mátyás, Kovács András)