2017. December 10. Agárd

Megint vonaton. Most épp Agárd felé robog velem a vonat. Célom a jeges búvár, ez a ritka amerikai (és izlandi) kóborló, melyet december 3.-án észleltek a Velencei- tavon.
Gödöllőről indultam a Keleti-pályaudvarba. Innen szálltam át az M2-esre a Déli pályaudvarig. Érdekes volt megfigyelni a Széll Kálmán tér után a szinte üres M2-es metrót. Felszálltam tehát a székesfehérvári vonatra.
Az úton semmi különöset nem láttam, mindössze néhány egerészölyv repült el a vonat mellett. Már a velencei állomáson előbukkant a tó mélykék vize. Látszólag csendes volt a víz.
Leszálltam az amúgy szép agárdi állomáson. A parton mentem tovább, észrevéve a strandot, ahol nyáron voltunk. A Velencei-tó felett egy immatur (a fiatal és az öreg madár között lévő kor) rétisas körözött. Ennek a madárnak csak a neve sas, valójában mivel nem tollas a csüdje nem sas, inkább a kányák, és a keselyűk rokona. A rétisas nem a legmegfelelőbb név, ugyanis főleg tavak, folyók mellett él, emellett galériaerdőkben költ. Főleg halakkal, vízimadarakkal, és dögökkel táplálkozik. A hím és a tojó hatalmas fészket épít, melyet évente tataroznak. Az akár 7 kg-os tojó, és az akár 3,5 kg-os hím együtt költi a tojásokat, és táplálja a másikat. A tojások egy hónap alatt kelnek ki, és 2 hónap múlva hagyják el a fészket. A rétisas szárnyfesztávolsága eléri a 240 cm-t. A madár állománya ’70-es években kritikus pontra ért, de a madárvédelem miatt mára az állomány a megerősödött, 270 pár körül van, ehhez kb 350 pár érkezik a Baltikumból télen. A madár amúgy a híres amerikai fehérfejű rétisas testvérfaja. Én először a Hortobágyon láttam.
A kertekben egy erdei pinty tojó, és házi verebek keresgéltek, a fákon néhány szarka üldögélt. Kimentem a kikötő a tóba mélyen benyúló stégjére. Nem volt túl csendes a víz. A hullámok közt két barna réce ringatózott… Kercerécék. A szemben lévő stégen egy nagy kócsag csücsült. A part közelében egy rakat tőkés réce ringatózott. Mellettük két bütykös hattyú keresgélt a vízben. A nyílt vízen sárgalábú sirály úszott. Tőle távolabb egy nagy nyári lúd csapat kereste betevőjét. Az égen egy kis kárókatona repült át. Ez a faj néhány évtizede még ritka volt nálunk, főleg a Hortobágyon, és a Kis-Balatonon költött, most már viszonylag sok helyen gyakori. Ez a madár nem itt költ, hanem telelő. Neki sincs faggyúmirigye, ezért -mint a kárókatonának- sokáig kell szárítkoznia a napon.
Egy kb 20 fős kerceréce csapat szállt le a vízre. Az alapból barna fejű récék, tehát tojók közt volt néhány fehér kantárú madár is. Ők a hímek. Viszont a récecsapatban volt 4 tojó kis bukó is. Ez a faj a tajgán él, és nálunk viszonylag gyakori telelő. A tojó egy fa odvába helyezi az 5-11 tojását, melyeken 1 hónapig kotlik. Mikor a fiókák kikeltek, anyjuk szavára leugranak az akár 7 m-es faodúból az avarba. Főleg halakkal táplálkozik, de ehet rovarokat, rákokat is.
Visszafele sétálva a stégről még mindig nem találtam meg a jeges búvárt. De ekkor felcsillant a remény. Egy madár lebukott a víz alá, majd feljött. Búvárszerűen nézett ki, de mikor megvizsgáltam a spektívvel, rájöttem, hogy “csak” egy búbos vöcsök. Ez a faj Európa legnagyobb (és egyik legszebb) vöcske. Rövidtávú vonuló, de vannak állandó példányai is. Vízen lebegő fészket épít, ebbe rakja 5-7 tojását. A fiókák fészekhagyók, tehát kikelésük után követik anyjukat. Nekem a Tisza- tavon volt szerencsém látni a madarak költését.
A stégről néhány dankasirály repül fel.
A kőrisfákon 6 hím, és 4 tojó süvöltő táplálkozott, széncinegék szóltak, és vetési varjak repültek át az utca felett. A szél viszont egyre jobban kezdett fújni, plusz egyre hidegebb lett. 5 fenyőrigó repült át a kerteken. Ez a faj nálunk csak telelő, igaz, nálunk ritka fészkelő is. Télen bogyókat, nyáron gilisztát, rovarokat fogyaszt. É-i területeken igen barátságos, akár a városokon belül él. A tojó maga építi a fészkét és költi ki az 5-6 tojást, miközben a hím eteti.
A befagyott kikötőnél a dankasirályok mellett 2 viharsirály pihent, az égen pedig néhány sztyeppi sirály szállt tova. Letettem a spektívem körülkémlelni, de a búvár nem lett meg. Már-már azt hittem, hogy a madár a Dinnyés- fertőn van, vagy, hogy elbújt valamelyik sziget mögé. Ugyanis a Velencei- tóról tudni kell, hogy nem egybefüggő vízterület, hanem szabdalva van egy csomó náddal beborított szigettel. De mikor már elhalt a remény, az újra felcsillant. Néhány madarász, Hazafi Dorottya, Molnár Márton, és Szeimann Péter közeledett a  kikötő felé. Szerencsére pár perc alatt meglett jeges búvár. Ez a faj nálunk ritka kóborló, eddig mindössze 21 volt belőle nálunk. Észak-Amerikában, Izlandon, és Grönlandon költ. Nagy kiterjedésű, mély tavakon költ, szigeteken, vagy partra építi fészkét. Halakat, rovarokat, rákokat fogyaszt. Nagyobb mint a sarki-, vagy az északi búvár. A madár már téli tollruhájában volt, de szépen látszódott a madáron a nyakon lévő félörve. A madarat még sokáig lehetett megfigyelni, jól látszódott ahogy tollászkodott.(Más így fotózta le, én meg így 🙂 )
Az egyik sziget mögül egy nagy csapat nagy lilik szállt fel, és repült a Dinnyés felé. A csapatban mintha feltűnt volna egy vörösnyakú lúd, de utána eltűnt…
Az állomás fele egy tuján egy hím zöldike ült, a sínek közt dolmányos varjak keresgéltek, én pedig felszálltam a vonatra, és elindultam haza…

Összegzés: 24 faj, 4 új (jeges búvár, kerceréce, kis bukó, viharsirály), 1 ritka (jeges búvár)

 

 

A képek forrásai: NaturePhoto-CZ.com, www.mme.hu, kedvenc állataim – eOldal, és én

 

a

Hozzászólások lezárása.