2018. augusztus 1.-5.: Glavoj

Ez a történet pedig 8 éve kezdődött, mikor Apukám 7 évesen elvitt egy kisebb baráti társasággal a Bihar-hegységbe, amely fantasztikus élmény volt (bár akkor még egy-két részét nagyon utáltam: tériszony, kötélpályán mászkálás…): átbattyogtunk a Csodaváron, átmásztunk a Szamos-bazáron, sőt láttam egy vízirigót, bár a madarat a patakba behűtött – majd a patak által elmosott – sör után loholó Luki sajna elkergette…
Tehát innen kezdődött a szerelem a tájjal, viszont sok év után tudtam csak visszatérni, most egy családi “nyaralás” miatt.
Bár a madarakra most nem vesztegetnék sok időt (a legritkább a hegyi billegető volt, igaz, amiatt is, mivel a Szamos-bazár le volt zárva, így most nem volt vízirigó), de azért az érdekesebb növényeket, és az élményeket leírom.

Augusztus 2.: Tegnap este érkeztünk meg a Glavojra, így csak sátorverésre maradt idő, majd pedig alvás.
Másnap felkelés után felmentem a hegyoldalba fotózni, amelynek eredménye pár bókoló-, és útszéli bogáncs, egy rakat moha, kakukkfű,egy óriási kárpáti sisakvirág-tő, egy hatalmas őzlábgomba, és az elmaradhatatlan fenyős-, valamint tájképek voltak.
Majd dél körül megérkezett egy birkacsorda, meg pár tehén, és velük együtt az eső is…
…amely délután 4-ig tartott, és csak ekkor indulhattunk el a Csodavárba: sajnos a barlangba nem mehettünk le az esőzések miatt, így felül jártunk körbe, amely egy nagyon kellemes túra volt, gyönyörű kilátással, valamint néhány fecsketárniccsal.
Így boldogan várhattam a másnapi, Pádis-fennsíkra irányuló túrát.

Augusztus 3.: Ma pedig irány a Pádis-fennsík!
Különböző okok (hátfájás, eső, kistesók… ;P) miatt sajnos csak dél körül indultunk el a fennsíkra, majd fél óra múlva elértünk egy “fordított víznyelőt”, erre rá fél órára pedig elértük a fennsíkot, ahol a termés egy csomó – nálunk ritka – fehér galambvirág, sok kárpáti sisakvirág, bókoló-, és útszéli bogáncs, valamint még sok más növény lett.
A hatalmas polje végében pedig elértük Pádis községet, és a Mócok templomát.
Majd néhány fenyvescinege társaságában érkeztünk meg a Cabana Padishoz, itt viszont Apukám evett egy elég rossz miccset, aminek a másnapi túra látta a kárát…
Visszafele még láttunk egy füsti fecskék által üldözött egerészölyvet, majd a fantasztikus naplemente mellett visszaindultunk a Glavojra, ahol még tábortüzeztünk egyet, majd nyugovóra tértünk.

Augusztus 4.: Ma délelőtt felmentem a hegyoldalba fotózni (termés: szártalan bábakalács), majd visszafelé menet észrevettem egy kis gyíkot, amelyet elkaptam, és mikor jól megnéztem, láttam, hogy narancssárga a hasa… …ez pedig azt jelenti, hogy ez egy elevenszülő gyík! Az elevenszülő gyík a Kárpát-medencében jégkorszak-kori reliktumfaj (maradványfaj), amely hazánkban nagyon ritka, mivel a neki megfelelő élőhelyek, a hideg mikroklímájú lápok csak agyon kevés helyen fordulnak elő nálunk. Régen hegyi gyíknak nevezték a magyar nyelvben, ami viszont téves, mivel a Kárpátokban él csak hegyek között, inkább a síkvidéki, hűvös klímájú területeket szereti, ezért Nyugat-, és Észak-Európában a leggyakoribb gyíkfaj. Mivel a jégkorszakban is élt, ezért kifejlődött nála az álelevenszülés, ahol lerakja a tojást, de azok rövid időn belül kifejlődnek. Így juthatott el az Északi-sarkkörön túlra, így ő a legészakabbra élő hüllő a Földön. Érdekes, hogy a délen élő alfajai visszaszoktak a tojásrakás “művészetére”, mivel “tele hassal” sokkal sebezhetőbbek, és ha a nőstény elpusztult, akkor a tojások is vele pusztultak, a melegebb időben pedig nem volt szükség az álelevenszülésre.
Majd elindultunk egy kisebb túrára a Ponor-rétre, de előtte megfogtam egy sárgahasú unkát (tudom, hogy ez narancssárga ;)), majd még egy elevenszülőt!
A réten megfürödőztünk a jéghideg patakban – termés: lefagyott lábak, plusz még 2 elevenszülő…

És délután elindultunk a Galbina-szirtre. Az út egészen fantasztikus volt: tőzegmoha mindenhol, 100 fecsketárnics tő, sőt még néhány áfonya is jutott. 🙂
Majd egy másfél órás út után elértük a Galbinát, amely fantasztikus kilátást nyújtott: láthattuk többek közt a Nagy-Bihart (1600 méteren voltak szélkerekek…), egy csomó más csúcsot, pár aggófüvet, és még egy elevenszülő gyíkot.
Lefele menet szétvált a család: Anyukám és öcséim visszaindultak a Glavojra, Apukám és én pedig elindultunk az Eszkimó-Jégbarlangba.
Pontosabban csak a kapujába, mivel régen a turisták bevitték a sarat, és elolvadt a jégkorszaki jég egy része. De azért így sem néztek ki rosszul a 2 m magas jégtömbök.
Így egy nagyon jó nappal a hátam mögött aludhattam el.

Augusztus 5.: Ma összepakoltunk, és elindultunk hazafelé, de előbb még “beugrottunk” a Boga-tetőre, amely nagyon jó élmény volt: az út nagyon szép volt, sok közönségesebb növénnyel (orbáncfű, harangvirágok, fehér galambvirág, tőzegmoha, luc-, és normann fenyő, és sok más) találkoztunk, de rengeteg volt az áfonya, valamint láttunk (1300 m fölött!) pár kosbort is.
Majd kiértünk az egyik “kilátóra” (értsd.: szirt, ahol nincs bükk, vagy fenyő), ahonnan csodaszép látvány tárult elénk, de ezt a képek jobban megmutatják.
Negyed óra nézelődés után pedig visszaindultunk a kocsihoz, és elindultunk Debrecenbe, de előbb elhaladtunk az “indián fej” mellett (forgasd el a képet 90 fokkal! ;))

Köszönöm 8 évvel ezelőtti és az idei túrát is Apukámnak, a család ellátását Anyukámnak, és az élményeket a Családomnak! 🙂

 

Források: én, www.mme.hu

a

Hozzászólások lezárása.