2018. október archívum

2018, Augusztus 17., Polgár, Hortobágy-Halastó

Ez a sztori pedig januárban kezdődött, mikor Tamás Ádám terepi okulás céljából beajánlott a legtöbb Magyarországon látott fajjal rendelkező madarászának, a Hortobágy egyik legjobb madarászának (Fitiék és Ottóék mellett), Zalai Tamásnak. Sajnos Tamással sem télen sem tavasszal nem tudtam találkozni, de augusztus közepén eljött a mi időnk…!

Ma fél 6-kor indultam Balmazújvárosra, és 8-kor találkoztam is itt Tamással. Innen indultunk Polgárra, ahol tegnap felbukkant egy terekcankó, és egy csigaforgató is.
A Polgári halastó szikes tóként indult, majd átalakították halastóvá, de ez nem nagyon jött be, tehát most a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságának (HNPI) a keze alatt van az M35-estől max. 1 km-re eső tó.
A terület keleti felén kezdtünk, ahol nagyon jó madártömeg mozgott: a félig kiszáradt tó homokpadjain kanalasgémek, gulipánok, gólyatöcsök, bíbicek, füstös cankók, havasi partfutók, nagy godák, és nagy pólingok gyülekeztek danka,- sztyeppi sirályokkal, és fattyúszerkőkkel, közben átszállt pár parlagi-, és örvös galamb, egy – idénre új – erdei pityer, függőcinege, és vetési varjú.
Majd Tamás meghallotta a csigaforgatót, megtalált 3 bütykös ásóludat, egy számomra új – öreg nyári sarlós partfutó hímet, és egy küszvágó csért.
Ezután továbbindultunk, és egy kis vizes résznél találtunk több kis-, egy parti lilét, temminck-partfutókat, valamint sok réti-, erdei-, és billegetőcankót is.
Majd továbbálltunk a tó É-i oldalára, ahol először a cankók tűntek fel: a füstös-, szürke-, pajzsoscankó-csapatban Tamás kiszúrt egy tavi cankót, majd lementünk a partra, ahol a cankók mellett feltűnt egy csomó sárszalonka is.
A Ny-i oldalon pedig – a másik tómederben – végeláthatatlan tömegben gyülekeztek a nyári ludak és a darvak, majd a bíbicek közt Tamás megtalált egy fiatal csigaforgatót!(Ez a csigaforgató akar lenni… ;)) A csigaforgató hazánkban ritka, de rendszeres átvonuló, melynek európai állománya nő, így nálunk is többször megfigyelhető. Fészkéhez kavicsokat, csiga- és kagylóhéjakat gyűjt, amiből kis kupacot épít közepén egy mélyedéssel. Fészekalja 2-4, általában 3 tojásból áll. A kotlási idő 24-27 nap. A fiókák az első pár napot a fészekben töltik, majd a szülők közösen vezetik őket. 4-5 hetesen válnak önállóvá, ekkor repülni és önállóan táplálkozni is tudnak. Főleg puhatestűekkel, rovarokkal, férgekkel, rákokkal táplálkozik, melyeket a hullámok sodornak a partra vagy az iszapban rejtőznek.
A D-i parton pedig főleg a gémek és a récék domináltak – igaz ezek már eddig is feltűntek: a tó ezen részén sok víz volt, így volt 4 récefaj (tőkés-, kendermagos-, kanalas-, és csörgő réce), kis-, és kárókatonák, 4 gémféle (szürke-, vörös gém, kis-, és nagy kócsag), de miközben Tamás épp telefonált én kiszúrtam egy öreg nyári ruhás pásztorgémet, igaz bizonyítani egy ideig nem tudtam, mivel a madár beszállt a nádba, de szerencsére ezután felszállt, így Tamás is látta. Amúgy az, hogy itt felbukkant a madár nem véletlen, mivel itt is költ egy pár.
Közben a nádban mozgott egy nádiposzáta (nagy valószínűséggel cserregő), pár házi veréb, a bokron egy tövisszúró gébics ücsörgött, a tavon pedig egy kis sirály ringatózott. De a csendéletet egy pillanat alatt megtörte Tamás bejelentése, mivel 2,5 óra után meglett a terekcankó! A terekcankó állományának legnagyobb része Szibériában fészkel, de a XX. században egy kisebb állomány alakult ki Finnországban és Oroszország európai részén. Tipikus élőhelyei a tajgaövben találhatók. Nedves réteken, lápokon költ. Fészke egy növényi anyagokból épülő csésze, melyet rendszerint fű közé rejt el. Fészekalja legtöbbször 4 tojásból áll, a kotlási idő 20-25 nap. A költésben és a fészekhagyó fiókák felnevelésében mindkét szülő részt vesz. Tápláléka rovarokból, csigákból, férgekből és magvakból áll. Amúgy nagyon vicces volt látni azt, hogy a mellette álldogáló barázdabillegető kb. akkora volt, mint a cankó… 😛
Majd feltűnt egy öreg rétisas egy barna rétihéjával övezve, és kifele menet láttunk még egy ezüstlilét, sok füsti fecskét, és annyi seregélyt, hogy a traverz minden ülőhelyét beborították.
Összegzés: 54 faj, 3 új (terekcankó, csigaforgató, sarlós partfutó), 5 ritka (terekcankó, csigaforgató, pásztorgém, tavi cankó, bütykös ásólúd)

Ezután pedig elmentünk szalakótáktól kísérve a Hortobágy-Halastó Ny-i felén fekvő Nagy-Kecskésre, mivel itt tanyázik 2 vékonycsőrű víztaposó.
A területen egy szikes, ingadozó vízállású pocsolyán jó madártömeg állomásozott: a pocsolya végén pihiztek a nyári ludak, nagy kócsagok és szürke gémek, a parton szedegetett pár bíbic, gólyatöcs, réti-, billegető-, és füstös cankó, feltűnt egész sok sárszalonka, de viszonylag sok volt a pocsolya melletti tarlón a daru is.
Majd Tamás megtalálta a 2 víztapsit: egy fiatalt, majd én figyeltem fel arra, hogy a másik egy vedlő öreg madár. A vékonycsőrű víztaposó az északi sarkkör területein költ édesvizű tavak és más állóvizek mentén. A nemek szerepe felcserélődött. Miután a tojó lerakja legtöbbször 4 tojását, a tojások kiköltésében és a fiókák felnevelésében nem vesz részt. Ez a feladat teljes egészében a hímre hárul, aki 17-21 napig kotlik. A fiókákat is egyedül vezeti kéthetes korukig. Minden bizonnyal ezért van az, hogy – bár mindkét nem nászruhája díszes – de a hímé visszafogottabb. Táplálékát leginkább úszva szerzi, főleg szúnyoglárvákat, egyéb rovarokat, apró rákokat, puhatestűeket szed össze. Azt is megfigyelhettem, hogy a madarak amikor meglátják a táplálékot, vízszintesbe hozzák a nyakukat, és rágyorsítanak, majd ezután folytatják a kicsit tyúkszerű mozgásukat. Érdekes volt, hogy a víztapsikat úton-útfélen üldözte 2 feketenyakú vöcsök, ennél rokona a kis vöcsök már sokkal nyugisabb volt. Sőt, a madarakat kb. 10 m-es közelségbe meg tudtuk közelíteni, és még a felbukkanó vörös vércse, vagy barna rétihéja sem tudta megzavarni őket – 50 pont a víztapsiknak! 🙂(Víztapsi tojó)
Összegzés: 18 faj, 1 új (vékonycsőrű víztaposó), 1 ritka (vékonycsőrű víztaposó)

Majd Tamás kirakott Balmazújvároson, és én egy csodálatos nappal a hátam mögött indultam haza. 🙂

Összegzés: 58 faj, 4 új (terekcankó, csigaforgató, vékonycsőrű víztaposó, sarlós partfutó), 6 ritka (terekcankó, csigaforgató, vékonycsőrű víztaposó, pásztorgém, tavi cankó, bütykös ásólúd)

Köszönöm a lehetőséget Zalai Tamásnak! 🙂

 

Források: www.mme.hu, BirdPhotography.Hu, Európa Madarai, én

 

a

2018. Augusztus 6.-10., Hortobágy-Halastó

Ez a sztori pedig 2017. december 10.-én kezdődött, mikor a jeges búváros kaland volt (lásd: valahol), és megismerkedtem Hazafi Dorottyával és Molnár Mártonnal.
Majd márciusban Dóri felhívta a figyelmemet a Hortobágyi Gyűrűzőtáborra, amire én szívesen jelentkeztem.

Augusztus 6.: Ma Debrecenből indultunk a Hortobágy-Halastóra (útközben volt egy hím kék vércse), ahol rögtön megismerkedtem a táborvezetővel, Szilágyi Attilával (Fitetivel) és feleségével Dóra nénivel, majd a szobatársaimmal, Zolival, Mátéval és Ádámmal.
Majd ebéd után megismerkedtem a táborozókkal, valamint a többi táborszervezővel: Hazafi Dorottyával, Veszelinov Ottóval, Nikivel, Balázzsal, és Márkkal.

Ezután elindultunk Ottóval a Bivalyosra, ahol 15 partimadár faj várt minket: volt 5-6 gulipán, pár gólyatöcs, sok bíbic, pár havasi partfutó, valamint rengeteg cankó: több réti-, erdei-, és billegető-, sok füstös-, pár szürke-, és pajzsoscankó tartózkodott a területen, de a füstös cankók között volt több nagy goda, és nagy póling is. Majd megjött Fiteti, és rögtön kiszúrt egy ritka – és számomra új – fenyérfutót, valamint láttunk egy apró partfutót, mellyel 15-re hízott a partimadarak száma.
Ezután fattyúszerkők, bakcsók, üstökösgémek, nagy kócsagok, szürke-, kanalas-, és vörös gémek társaságában elhagytuk a területet… …pontosabban csak hagytuk volna, mivel egy kis kócsag-csapatban Ottó kiszúrt egy öreg pásztorgémet! És ezután indultunk tovább a Gyűrűző Állomásra…
…ahol a termés pár barátposzáta, egy berki tücsökmadár, valamint sok cserregő-, és foltos nádiposzáta volt, ezekből én egy cserregő nádiposzátát szedtem.
Majd beakadt a hálóba egy fülemüle, melynek hosszas vizsgálata után kiderült, hogy egy nagy fülemüle! A nagy füli régen elterjedt volt folyóink ártereiben, de ezek eltűnésével a faj kipusztult költőfajként hazánkból.
És ez egy tökéletes lezárás volt, mivel a madár után visszaindultunk, és Ottó előadása után korán lefeküdtünk – a másnapi kelés miatt -, 57 fajjal a zsebünkben – melyek közül 2 új (fenyérfutó, nagy fülemüle), és 3 ritka (fenyérfutó, pásztorgém, nagy fülemüle) volt.

Augusztus 7.: Ma a napot 6-kor kezdtük a Bivalyoson, melynek termése többek közt 11 partimadár faj (kis lile, bíbic, havasi-, temminck-partfutó, réti-, erdei-, billegető-, füstös-, pajzsoscankó, nagy goda, nagy-, kis póling), sőt Ottó később látta a fenyérfutót, és a pásztorgémet is.
Viszont a Gyűrűzőállomáson már vártak minket Dóriék egyebek mellett a tegnapi (visszafogott) nagy fülessel, valamint a nekem új kerti-, és karvalyposzátával, de volt emellett a nagy fülessel nagyon jó összehasonlítási alapul szolgáló fülemüle, pár kis-, mezei-, és sok foltos nádi-, cserregő nádiposzáta, valamint nádi tücsökmadár is. (A jobb oldali a nagy füli) A karvalyposzáta hazánk legnagyobb poszátája, mely nevét a hímek szürke-fehér sávozásáról, valamint sárga íriszű szeméről kapta, mellyel valamelyest hasonlít ellenségére, a karvalyra. E hosszútávú vonuló hímjei április végén érnek haza a Szaharán túlról, és szinte egyből revírt foglalnak, majd énekelni kezdenek, emellett pedig “játszófészkeket” építenek, melyekben a mozgást gyakorolják. Majd mikor a tojók megérkeznek, elkezdenek énekelni egy csupasz ágon, mivel így jól látható a farkuk, amely imponál a tojóknak. A költőterületükön nem tűrnek meg más madarat, akit tudnak elüldöznek. Ez alól jelent kivételt a tövisszúró gébics, melynek – érthetetlen okból – keresi a társoságát. Csak egyszer költenek egy évben, és már szeptemberben elindulnak Afrikába. (további infó: www.mme.hu/bokrosok-oriasa-nyomaban)
Valamint a kerti poszi elengedése közben átszállt egy öreg hím kék vércse, melyet nem sokkal később egy öreg fekete gólya követett.
Majd Ottóval átmentünk az I.-tóra, ahol a legérdekesebbek a 6 gémféle (bakcsó, üstökös-, szürke-, vörös gém, kis-, nagy kócsag), és rengeteg fattyúszerkő lett, melyekről egy-két képet is készítettem.
Ezután visszamentünk az állomásra, ahol a szokásos fajok képviseltették magukat, majd megebédeltünk, és 4 körül meghallgattuk Fiteti előadását is.
Ezután pedig 5 körül vissza a terepre!: A Bivalyoson volt egy hantmadár, és 2 sárga billegető, a pallón pedig néhány barátposzáta volt a délelőtti madarakon kívül. Majd Márk és Niki szerencsére széthúzták a nádas hálót, így már ott is foghattunk madarat (többek közt barkóscinegét, és partifecskét), valamint estefelé szedtem a pallón egy cserregőt, egy fitiszfüzikét, és a nádasban vaksötétben egy nádi tücsköt, úgy, hogy közben mellettem lépkedett egy guvat!
Majd visszafelé még koncerteztek a kuvikok, és ezután már csak a lefekvés volt soron.
Összegzés: 68 faj, 2 új (kerti-, karvalyposzáta), 3 ritka (fenyérfutó, nagy fülemüle, pásztorgém)

Augusztus 8.: Ma hajnalban Fiti és Dóri már az átrepülő csigaforgató hírével fogadott minket – amit persze nem találtunk vissza (nem, nem vagyok dühös…) … -, emellett pedig megérkeztek a fecskék is a hálókba: többek közt volt egy füsti fecske, de szedhettem egy partifecskét is a nádasban!
Na, itt most jöhet egy kis kitekintés a nádasban való szedésről: ezt úgy kell elképzelni, hogy az ember bele megy mellescsizmában a vízbe, ahol az első 5 méteren a 15 cm mély iszap majdnem kirántja a csizmából a lábát, de közben nincs mibe kapaszkodnod – csak a gyékénybe… 😉
De volt egy fiatal kékbegy hím, több barát-, sok cserregő nádi (6-ot szedtem)-,egy itt ritka énekes nádi-, és sok foltos nádiposzáta is melyből egyet szedtem. Mellettük pedig volt pár nádi tücsökmadár, nádirigó, barkóscinege és függőcinege is.
Majd reggeli után kivitt minket a kisvasút a Kondás-tóra, ahol pár cigányréce, guvat, és 7 gémféle (bakcsó, törpe-, üstökös-, szürke-, vörös gém, kis-, és nagy kócsag) tartózkodott (mentségére váljon a tónak, hogy fel volt töltve).
Délután pedig a Bivalyoson kezdtünk, ahol 9 partimadárfaj (bíbic, gulipán, kis lile, temminck-partfutó, réti-, billegető-, füstös cankó, nagy goda, nagy póling) volt, a Gyűrűzőállomáson pedig a szokásos fajok voltak.
Emellett Fitetivel, Nikivel és Mónival újrakötöztük a nádas hálót, de mivel nem volt elég mellescsizma, így Fitivel mi inkább mezitláb gázoltunk bele a vízbe, ami azért nagy buli volt. A feladat viszont nem volt egy könnyű dolog, tekintve a fent említettek és az eredetileg rossz felkötözés miatt, de azért megoldottunk, közben pedig láttunk pár vízityúkot is. Majd az állomásra visszafelé láttunk 4 sárszalonkát, és pár kis pólingot.
Az állomáson pedig várt minket a hír, hogy láttak egy vidrát a többiek, de cserébe az iszap leáztatása közben Fiti kiszúrta a parti lile hangját, amit én is hallottam! 🙂
Ezután még 9-ig kint voltunk, de egy hálóból kikerült jégmadáron kívül más érdemleges már nem történt, max. az, hogy Fiti spektívjével ránézhettünk a Jupiterre, sőt láttuk a bolygó több holdját is.
Majd elindultunk visszafelé, de egy keleti sünön kívül már nem láttunk mást.
Végül 59 fajjal – 1 új (parti lile) – a zsebünkben aludtunk el, de nem aludtunk sokáig… …de ez már a másnap története…

Augusztus 9.: Tehát ma kb. hajnali 2 körül (!) keltünk, hogy részt vegyünk egy éjszakai csapatversenyen, ami nagyon jó volt, egyetlen problémája az volt, hogy hajnali 2-4-ig tartott, de amúgy jó volt. 🙂

Bár ennek észre lehetett venni a hátulütőit, mikoris csak 6 után keltem fel, de azért a Bivalyoson így is beértem Ottóékat.
Majd rögtön hozzácsapódtam Fitiékhez, aki a nádasra mentek ellenőrizni. Itt pedig egy nagyon jó tömeg várt minket, ugyanis megfogtunk még egy jégmadarat, pár füsti fecskét, foltos (2-t szedtem)-, cserregő nádiposzátát (4-et szedtem), egy fiatal kékbegy hímet és függőcinegét, sőt volt egy hím barkóscinege, aki úgy belegabalyodott a hálóba, hogy majdnem felkötötte magát (szerencsére kimentettük)!
De közben Dóriék a pallón szintúgy nem lazsáltak: az ottani hálókból a nádiposzikon kívül volt pár barátposzáta, fitiszfüzike, 1-1 házi-, és mezei veréb, sőt egy tövisszúró gébics is!
Majd az egyik madár engedésénél szinte egyszerre tűnt fel 2 fiatal sárga billegető, és 2 öreg fekete gólya.
Végül 9 körül a legtöbben visszamentek reggelizni, mi pedig leszedtük az utolsó kört Ottóval. Ekkor történt, hogy míg én egy foltos nádiposzátát szedtem, addig egy fiatal hím kékbegy nekirepült a hálónak… És ekkor egy igen – utólag – vicces jelenet vette kezdetét: a madár kirepült a hálóból – közben én magamban fohászkodtam, hogy a foltos jöjjön ki -, majd újra belerepült – már csak a fej kell a poszin… -, majd megint kijött – kijött a madár, zsákba vele -, majd megint belement, de a gyűrűjébe beleakadt egy hálószem, így nyugodtan ki tudtam szedni.
Majd Ottóval az utolsó kör után visszaindultunk reggelizni, de azért a Bivalyosra benéztünk: 8 partimadár faj (kis lile, bíbic, temminck-partfutó, réti-, erdei-, billegető-, füstös cankó, és nagy póling) nyüzsgött a területen, majd beszállt egy jégmadár, és szinte ebben a pillanatban Ottó megtalálta a fenyérfutót! A madár ma is nagyon elbújt, de azért így is szép látvány volt a maga semmitmondó szürkeségével és 20 centijével, de hát na, ez egy ritka madár nem szabad kritizálni!
Emellett a gémek is felvonultattak 6 fajt.
Majd reggelinél Dóri elhagyta a süllyedő hajót, így Fiteti egyedül maradt gyűrűző.
A hálók ezután már nem fogtak semmi újat, így ezeket összehúztuk 11 körül és visszamentünk a szállásra.
Délután pedig jött az éjszakai vetélkedő második fordulója, csak más csapatokkal. A feladatok nagyon ötletesek és viccesek is voltak (pl.: tojásokat (pingponglabdákat) kellett megmenteni (beledobni) a fészekbe (vödör) ;P), majd ezek megoldása után előkészültünk a sütögetéshez.
De a sütögetés előtt “jelképesen” lezártuk a tábort: Fiteti tartott egy lezáróbeszédet, melyben megkérdezte, hogy hány faj volt összesen a táborban, amelyre kijött a 91, viszont ez a szám még abban a percben felemelkedett 95-re, mivel sokan láttak egyedül madarat, valamint egy kabasólyom épp akkor szállt el felettünk. Majd kihirdették az éjszakai versenyben győztes csapatot – mely a mi csapatunk volt  -, majd a délutáni verseny győztes csapatát – melyet megint mi nyertünk -, végül pedig mindenki kapott (én a nyeremény bögrén és kitűzőn kívül) egy sapit, valamint egy nagyon értékes könyvet, a Magyarország Madarainak Névjegyzékét, melyet Hadarics Tibor és Zalai Tamás írtak – utóbbiról a kövi bejegyzésben…
És ezután jött a sütögetés, kuvik-hajtóvadászat, valamint a 11-ig gyilkosozás.
És ekkor már senki sem foglalkozott az aznapi 52 fajjal, melyből 1 ritka (fenyérfutó) volt.

Augusztus 10.: Ma pedig megkezdődött az utolsó gyűrűzés a táborban… …de előtte még benéztünk a Bivalyosra: ma is feltűnt a fenyérfutó, de mellettük volt még 7 gulipán, pár kis lile, sok bíbic, 1 öreg, még nyári ruhás havasi partfutó hím, a szokásos 1 temminck-partfutó, több réti-, erdei-, billegető-, füstös cankó, nagy goda és nagy póling. Emellett pedig volt 5 gémféle (bakcsó, kis-, nagy kócsag, szürke-, vörös gém), de Ottó később látott egy pásztorgémet.
A pallón kezdtük, ahol nem kis meglepetésemre egy füsti fecskével és egy szürke légykapóval kezdtünk, majd kihúztuk a nádas hálót, amely a tegnapi verseny miatt nem volt kihúzva estére. Azért ez a háló is fogott pár foltos-, és cserregő nádiposzátát, barkóscinegét, és egy szürke légykapót, aki viszont kirepült a háló egyik lyukán. 🙁
Majd reggeli után behúztuk a szél és a gyenge fogás miatt a nádas hálót, és már a pallón sem voltak igazán jó fajok.
Így szép lassan elértük a 11 órát, én még szedtem pár nádiposzit, és egy mezei poszátát, emellett még láttunk egy karvalyt, egy énekes rigót, és pár gyurgyalagot, így a táborban észlelt fajok száma 104-re emelkedett, és maradt is ezen a számon.
És eljött ez is: leszedtem a tábor utolsó madarát (cserregő nádiposzáta), és összehúztuk a pallót is, majd elindultunk vissza.

Majd ebéd után könnyes búcsút vettünk egymástól, és elindultam megrakodva 2 táskával, gumicsizmával, sapkával és könyvekkel, fejemben a mai 55 fajjal – 2 ritka (fenyérfutó, pásztorgém) – elindultam a vasútállomásra, és szalakóták kíséretében onnan haza…

Összegzés: 104 faj, 5 új (fenyérfutó, nagy fülemüle, parti lile, karvaly-, kerti poszáta), 3 ritka (fenyérfutó, pásztorgém, nagy fülemüle)

Köszönjük a tábort: Fitetinek, Ottónak, Dórinak, Dóri néninek, Nikinek, Balázsnak és Márknak, fantasztikus élmény volt! 🙂

 

Források: www.mme.hu, Birdphotography.Hu, Európa Madarai, én

a

2018. augusztus 1.-5.: Glavoj

Ez a történet pedig 8 éve kezdődött, mikor Apukám 7 évesen elvitt egy kisebb baráti társasággal a Bihar-hegységbe, amely fantasztikus élmény volt (bár akkor még egy-két részét nagyon utáltam: tériszony, kötélpályán mászkálás…): átbattyogtunk a Csodaváron, átmásztunk a Szamos-bazáron, sőt láttam egy vízirigót, bár a madarat a patakba behűtött – majd a patak által elmosott – sör után loholó Luki sajna elkergette…
Tehát innen kezdődött a szerelem a tájjal, viszont sok év után tudtam csak visszatérni, most egy családi “nyaralás” miatt.
Bár a madarakra most nem vesztegetnék sok időt (a legritkább a hegyi billegető volt, igaz, amiatt is, mivel a Szamos-bazár le volt zárva, így most nem volt vízirigó), de azért az érdekesebb növényeket, és az élményeket leírom.

Augusztus 2.: Tegnap este érkeztünk meg a Glavojra, így csak sátorverésre maradt idő, majd pedig alvás.
Másnap felkelés után felmentem a hegyoldalba fotózni, amelynek eredménye pár bókoló-, és útszéli bogáncs, egy rakat moha, kakukkfű,egy óriási kárpáti sisakvirág-tő, egy hatalmas őzlábgomba, és az elmaradhatatlan fenyős-, valamint tájképek voltak.
Majd dél körül megérkezett egy birkacsorda, meg pár tehén, és velük együtt az eső is…
…amely délután 4-ig tartott, és csak ekkor indulhattunk el a Csodavárba: sajnos a barlangba nem mehettünk le az esőzések miatt, így felül jártunk körbe, amely egy nagyon kellemes túra volt, gyönyörű kilátással, valamint néhány fecsketárniccsal.
Így boldogan várhattam a másnapi, Pádis-fennsíkra irányuló túrát.

Augusztus 3.: Ma pedig irány a Pádis-fennsík!
Különböző okok (hátfájás, eső, kistesók… ;P) miatt sajnos csak dél körül indultunk el a fennsíkra, majd fél óra múlva elértünk egy “fordított víznyelőt”, erre rá fél órára pedig elértük a fennsíkot, ahol a termés egy csomó – nálunk ritka – fehér galambvirág, sok kárpáti sisakvirág, bókoló-, és útszéli bogáncs, valamint még sok más növény lett.
A hatalmas polje végében pedig elértük Pádis községet, és a Mócok templomát.
Majd néhány fenyvescinege társaságában érkeztünk meg a Cabana Padishoz, itt viszont Apukám evett egy elég rossz miccset, aminek a másnapi túra látta a kárát…
Visszafele még láttunk egy füsti fecskék által üldözött egerészölyvet, majd a fantasztikus naplemente mellett visszaindultunk a Glavojra, ahol még tábortüzeztünk egyet, majd nyugovóra tértünk.

Augusztus 4.: Ma délelőtt felmentem a hegyoldalba fotózni (termés: szártalan bábakalács), majd visszafelé menet észrevettem egy kis gyíkot, amelyet elkaptam, és mikor jól megnéztem, láttam, hogy narancssárga a hasa… …ez pedig azt jelenti, hogy ez egy elevenszülő gyík! Az elevenszülő gyík a Kárpát-medencében jégkorszak-kori reliktumfaj (maradványfaj), amely hazánkban nagyon ritka, mivel a neki megfelelő élőhelyek, a hideg mikroklímájú lápok csak agyon kevés helyen fordulnak elő nálunk. Régen hegyi gyíknak nevezték a magyar nyelvben, ami viszont téves, mivel a Kárpátokban él csak hegyek között, inkább a síkvidéki, hűvös klímájú területeket szereti, ezért Nyugat-, és Észak-Európában a leggyakoribb gyíkfaj. Mivel a jégkorszakban is élt, ezért kifejlődött nála az álelevenszülés, ahol lerakja a tojást, de azok rövid időn belül kifejlődnek. Így juthatott el az Északi-sarkkörön túlra, így ő a legészakabbra élő hüllő a Földön. Érdekes, hogy a délen élő alfajai visszaszoktak a tojásrakás “művészetére”, mivel “tele hassal” sokkal sebezhetőbbek, és ha a nőstény elpusztult, akkor a tojások is vele pusztultak, a melegebb időben pedig nem volt szükség az álelevenszülésre.
Majd elindultunk egy kisebb túrára a Ponor-rétre, de előtte megfogtam egy sárgahasú unkát (tudom, hogy ez narancssárga ;)), majd még egy elevenszülőt!
A réten megfürödőztünk a jéghideg patakban – termés: lefagyott lábak, plusz még 2 elevenszülő…

És délután elindultunk a Galbina-szirtre. Az út egészen fantasztikus volt: tőzegmoha mindenhol, 100 fecsketárnics tő, sőt még néhány áfonya is jutott. 🙂
Majd egy másfél órás út után elértük a Galbinát, amely fantasztikus kilátást nyújtott: láthattuk többek közt a Nagy-Bihart (1600 méteren voltak szélkerekek…), egy csomó más csúcsot, pár aggófüvet, és még egy elevenszülő gyíkot.
Lefele menet szétvált a család: Anyukám és öcséim visszaindultak a Glavojra, Apukám és én pedig elindultunk az Eszkimó-Jégbarlangba.
Pontosabban csak a kapujába, mivel régen a turisták bevitték a sarat, és elolvadt a jégkorszaki jég egy része. De azért így sem néztek ki rosszul a 2 m magas jégtömbök.
Így egy nagyon jó nappal a hátam mögött aludhattam el.

Augusztus 5.: Ma összepakoltunk, és elindultunk hazafelé, de előbb még “beugrottunk” a Boga-tetőre, amely nagyon jó élmény volt: az út nagyon szép volt, sok közönségesebb növénnyel (orbáncfű, harangvirágok, fehér galambvirág, tőzegmoha, luc-, és normann fenyő, és sok más) találkoztunk, de rengeteg volt az áfonya, valamint láttunk (1300 m fölött!) pár kosbort is.
Majd kiértünk az egyik “kilátóra” (értsd.: szirt, ahol nincs bükk, vagy fenyő), ahonnan csodaszép látvány tárult elénk, de ezt a képek jobban megmutatják.
Negyed óra nézelődés után pedig visszaindultunk a kocsihoz, és elindultunk Debrecenbe, de előbb elhaladtunk az “indián fej” mellett (forgasd el a képet 90 fokkal! ;))

Köszönöm 8 évvel ezelőtti és az idei túrát is Apukámnak, a család ellátását Anyukámnak, és az élményeket a Családomnak! 🙂

 

Források: én, www.mme.hu

a

Keresés
Kategóriák