2017. december archívum

2017. December 10. Agárd

Megint vonaton. Most épp Agárd felé robog velem a vonat. Célom a jeges búvár, ez a ritka amerikai (és izlandi) kóborló, melyet december 3.-án észleltek a Velencei- tavon.
Gödöllőről indultam a Keleti-pályaudvarba. Innen szálltam át az M2-esre a Déli pályaudvarig. Érdekes volt megfigyelni a Széll Kálmán tér után a szinte üres M2-es metrót. Felszálltam tehát a székesfehérvári vonatra.
Az úton semmi különöset nem láttam, mindössze néhány egerészölyv repült el a vonat mellett. Már a velencei állomáson előbukkant a tó mélykék vize. Látszólag csendes volt a víz.
Leszálltam az amúgy szép agárdi állomáson. A parton mentem tovább, észrevéve a strandot, ahol nyáron voltunk. A Velencei-tó felett egy immatur (a fiatal és az öreg madár között lévő kor) rétisas körözött. Ennek a madárnak csak a neve sas, valójában mivel nem tollas a csüdje nem sas, inkább a kányák, és a keselyűk rokona. A rétisas nem a legmegfelelőbb név, ugyanis főleg tavak, folyók mellett él, emellett galériaerdőkben költ. Főleg halakkal, vízimadarakkal, és dögökkel táplálkozik. A hím és a tojó hatalmas fészket épít, melyet évente tataroznak. Az akár 7 kg-os tojó, és az akár 3,5 kg-os hím együtt költi a tojásokat, és táplálja a másikat. A tojások egy hónap alatt kelnek ki, és 2 hónap múlva hagyják el a fészket. A rétisas szárnyfesztávolsága eléri a 240 cm-t. A madár állománya ’70-es években kritikus pontra ért, de a madárvédelem miatt mára az állomány a megerősödött, 270 pár körül van, ehhez kb 350 pár érkezik a Baltikumból télen. A madár amúgy a híres amerikai fehérfejű rétisas testvérfaja. Én először a Hortobágyon láttam.
A kertekben egy erdei pinty tojó, és házi verebek keresgéltek, a fákon néhány szarka üldögélt. Kimentem a kikötő a tóba mélyen benyúló stégjére. Nem volt túl csendes a víz. A hullámok közt két barna réce ringatózott… Kercerécék. A szemben lévő stégen egy nagy kócsag csücsült. A part közelében egy rakat tőkés réce ringatózott. Mellettük két bütykös hattyú keresgélt a vízben. A nyílt vízen sárgalábú sirály úszott. Tőle távolabb egy nagy nyári lúd csapat kereste betevőjét. Az égen egy kis kárókatona repült át. Ez a faj néhány évtizede még ritka volt nálunk, főleg a Hortobágyon, és a Kis-Balatonon költött, most már viszonylag sok helyen gyakori. Ez a madár nem itt költ, hanem telelő. Neki sincs faggyúmirigye, ezért -mint a kárókatonának- sokáig kell szárítkoznia a napon.
Egy kb 20 fős kerceréce csapat szállt le a vízre. Az alapból barna fejű récék, tehát tojók közt volt néhány fehér kantárú madár is. Ők a hímek. Viszont a récecsapatban volt 4 tojó kis bukó is. Ez a faj a tajgán él, és nálunk viszonylag gyakori telelő. A tojó egy fa odvába helyezi az 5-11 tojását, melyeken 1 hónapig kotlik. Mikor a fiókák kikeltek, anyjuk szavára leugranak az akár 7 m-es faodúból az avarba. Főleg halakkal táplálkozik, de ehet rovarokat, rákokat is.
Visszafele sétálva a stégről még mindig nem találtam meg a jeges búvárt. De ekkor felcsillant a remény. Egy madár lebukott a víz alá, majd feljött. Búvárszerűen nézett ki, de mikor megvizsgáltam a spektívvel, rájöttem, hogy “csak” egy búbos vöcsök. Ez a faj Európa legnagyobb (és egyik legszebb) vöcske. Rövidtávú vonuló, de vannak állandó példányai is. Vízen lebegő fészket épít, ebbe rakja 5-7 tojását. A fiókák fészekhagyók, tehát kikelésük után követik anyjukat. Nekem a Tisza- tavon volt szerencsém látni a madarak költését.
A stégről néhány dankasirály repül fel.
A kőrisfákon 6 hím, és 4 tojó süvöltő táplálkozott, széncinegék szóltak, és vetési varjak repültek át az utca felett. A szél viszont egyre jobban kezdett fújni, plusz egyre hidegebb lett. 5 fenyőrigó repült át a kerteken. Ez a faj nálunk csak telelő, igaz, nálunk ritka fészkelő is. Télen bogyókat, nyáron gilisztát, rovarokat fogyaszt. É-i területeken igen barátságos, akár a városokon belül él. A tojó maga építi a fészkét és költi ki az 5-6 tojást, miközben a hím eteti.
A befagyott kikötőnél a dankasirályok mellett 2 viharsirály pihent, az égen pedig néhány sztyeppi sirály szállt tova. Letettem a spektívem körülkémlelni, de a búvár nem lett meg. Már-már azt hittem, hogy a madár a Dinnyés- fertőn van, vagy, hogy elbújt valamelyik sziget mögé. Ugyanis a Velencei- tóról tudni kell, hogy nem egybefüggő vízterület, hanem szabdalva van egy csomó náddal beborított szigettel. De mikor már elhalt a remény, az újra felcsillant. Néhány madarász, Hazafi Dorottya, Molnár Márton, és Szeimann Péter közeledett a  kikötő felé. Szerencsére pár perc alatt meglett jeges búvár. Ez a faj nálunk ritka kóborló, eddig mindössze 21 volt belőle nálunk. Észak-Amerikában, Izlandon, és Grönlandon költ. Nagy kiterjedésű, mély tavakon költ, szigeteken, vagy partra építi fészkét. Halakat, rovarokat, rákokat fogyaszt. Nagyobb mint a sarki-, vagy az északi búvár. A madár már téli tollruhájában volt, de szépen látszódott a madáron a nyakon lévő félörve. A madarat még sokáig lehetett megfigyelni, jól látszódott ahogy tollászkodott.(Más így fotózta le, én meg így 🙂 )
Az egyik sziget mögül egy nagy csapat nagy lilik szállt fel, és repült a Dinnyés felé. A csapatban mintha feltűnt volna egy vörösnyakú lúd, de utána eltűnt…
Az állomás fele egy tuján egy hím zöldike ült, a sínek közt dolmányos varjak keresgéltek, én pedig felszálltam a vonatra, és elindultam haza…

Összegzés: 24 faj, 4 új (jeges búvár, kerceréce, kis bukó, viharsirály), 1 ritka (jeges búvár)

 

 

A képek forrásai: NaturePhoto-CZ.com, www.mme.hu, kedvenc állataim – eOldal, és én

 

a
  1. December 2. Jászberény, Tószeg

Zakatol velem a vonat Hatvanból Szolnokra. Jászberény közelében a pusztában magányos fán fekete ragadozó madár ül…
Reggel 6-kor felkeltem, és felszálltam a hatvani vonatra.
Tószeg fele tartottam, mivel ott tartózkodott már 2 hete a keleti gerle.
Gyönyörű napfelkelte volt: pislákoló fények, lilás felhők mindenütt. A Madártávlat című folyóiratot olvastam.  Örömmel könyveltem el, hogy az én általam is látott gödöllői vándorfüzike bekerült az újságba. Hatvanból indultam a szolnoki vonattal.
Jászberény közelében egyre több lett a madár. Vonuló zöldike, és mezei veréb csapatok, és egerészölyvek mindenhol. Viszont az ölyvek között néhánynak fehér szárnybelsője volt, és faroktövüknél fehér félkör látszódott… Gatyás ölyvek. Ez a faj nálunk téli vendég, mely a tundrán költ. Mivel az É-i területek lakója, nagyobb az egerésznél, színe is világosabb, valamint tollas a csüdje, innen kapta nevét is. A gatyás ölyv nagyobb méretére vonatkozó ökológiai szabály a Bergmann-szabály: Azonos rokonsági csoportba tartozó állandó testhőmérsékletű állatok közül az alacsonyabb hőmérsékleten élőknek nagyobb a tömegük. Ennek magyarázata abban van, hogy a testtérfogatával arányos a hőtermelés, míg a felületével a hőleadás. Az állat méreteinek növekedése a térfogatot köbösen a felülete csak négyzetesen változik, így a nagyobb tömegű és hőtermelésű állat kisebb felületű kültakaróba csomagolható be, így kisebb a fajlagos hő veszteség. A gatyás- és az egerészölyv azonos rokonsági körbe tartoznak és az északi területeken lakó gatyás ölyv méreteiben (pl. szárnyfesztáv) veri az egerészölyvet. A gatyás ölyv főleg rágcsálókkal táplálkozik. Én először idén, a Hortobágyon láttam.
Dolmányos varjak repültek a mező felett, vetési varjak ültek a fákon, és néhány szarka repült el a vonat mellett. A patakok nádasaiban kék cinegék bujkáltak, a szántáson fácán kakas csipegetett. A mezőn valami épp áldozatát fogyasztotta… Távcsővel látszódott, hogy egy kuvik az. Ez a bagolyfaj az egyik kedvencem. Magyarországon viszonylag sok él belőle (1500-2500 pár), rágcsálókat, madarakat, gyíkokat, rovarokat fogyaszt. Főleg az alföldi tanyákon költ, speciális mesterséges odúkkal lehet elősegíteni a költését. Éjszaka, és nappal is vadászhat. Félig vonuló, de vannak telelők is. Legemlékezetesebb találkozásaim Vértesbogláron, és Gödöllőn volt a fajjal. Előbbinél egy ott költő madár volt az “ébresztőórám”, utóbbinál nappal “üldöztem” egy ideig.
Jászberény után vörös vércse, és parlagi galambok, felrepülő mezei pacsirták repültek el a vonat mellett. Egy magányos fán fekete madár ült… Távcsővel látva egy fekete sas! Ez a madár nálunk telelő, és vonuló. A békászó sas testvérfaja, amely K-en költ. Erdős élőhelyeken költ, de nyílt vadászterületekre is szüksége van. 2 tojást rak, de a nagyobb fióka megöli a kisebbet.
Elértem Szolnokot, ahol felszálltam a kecskeméti vonatra. Piroska vasútállomásnál fekete rigóval, és barna rétihéjával találkoztam. Tószegen ugyan bejártam a falut, de néhány házi vereben, egerészölyvön, és balkáni gerlén kívül nem találtam mást. A keleti gerle sajnos a mezőkön volt, így nem láttam. 🙁 Ez a faj Szibériában él, ez volt a 2.  példány.

Visszafele Zagyvarékason láttam egy réti fülesbaglyot. Közeli rokona az erdei fülesbagolynak. Kis számban költ nálunk, de telelő, és átvonuló példányai is vannak. Sokszor az erdei fülesbaglyokkal együtt telel a településeken. Fő tápláléka a mezei pocok, főleg nappal vadászik rájuk.
Rákoson szálltam át Gödöllő felé. És már a következő út járt a fejemben…

Összegzés: 18 faj, 1 új (fekete sas), 2 ritka (fekete sas, réti fülesbagoly)

Köszönet Apukámnak a blogos segítségért!

 

 

Képek forrásai: Mészáros József, MacsekDesignTurista Magazin, BirdPhotography.Hu, www.mme.hu, Google Maps

 

 

a

2017. November 26. Hortobágy-Halastó

Hortobágy… Puszta, szárazság, napsütés…
Na persze, én meg kimegyek és széjjelázok. 🙂
Debrecenben voltam látogatóban, és ha már ott voltam kimentem a Hortobágyra. Célom a vörösnyakú lúd volt, ehelyett viszont valami teljesen mást találtam…
Most, hogy felcsigáztam az érdeklődéseteket, elkezdek beszélni az előzményekről. 🙂  Reggel 6-kor keltem (te jó ég, milyen beteg vagyok, vasárnap reggel 6-kor kelek 🙂 ), és indultam. Az ablakból felsejlett a puszta. Az égen szürke csapat tartott felénk… Darvak. Ezek a madarak az Oroszországi vizes sztyeppeken költenek, és hatalmas számban vonulnak át a Hortobágyon. Valamikor még nálunk is költött, de a lecsapolások, és a vadászat kipusztította. 2015-ben újra költött hazánkban, igaz, én a Börzsönyben 2016-ban, nyáron találkoztam vele, ami vagy költést, vagy “nyaralást” feltételez. Vonuláskor a tavakról indulnak a szántóra reggel, majd délben visszatérnek inni, ezután újra a szántóra táplálkozni, végül este érnek vissza. Főleg magvakat fogyaszt. V alakban vonul. A hím párzáskor “táncol” a tojónak Kb. 1 hónap alatt kikelnek a fiókák, 3 évesen ivarérettek. Régen a darutoll dísztoll volt a kalapokban, ezért is vadászták. Én először a Hortobágyon láttam őket, épp tollászkodtak. Mindenkinek ajánlom a darvak behúzásának szemlélését: félelmetes, mikor több 10.000 daru krúgat (kiált).
Mikor kiértem a halastóra,  rettenetes eső, és sár fogadott. Egy egerészölyv körözött a levegőben (legalábbis ekkor annak hittem), fenyőrigók ültek a nyárfákon, és egy dankasirály repült el mellettem. Sokszor voltam már itt, nem tagadom, többre, és szebb időre számítottam.
A Bivalyosnál kezdtem (itt tartják a vízibivalyokat, emellett ez egy vizenyős terület, így vonuláskor sok partimadár táplálkozik itt), igaz, most csak sirályok, és rengeteg réce tartózkodott a területen. A tőkés récén kívül csörgő-, és fütyülő réce, valamint dankasirályt találtam itt. Fölöttem nagy lilikek, és nyári ludak repültek el. Átkeltem a kisvasút sínjén, és kiértem az l. tóhoz. Az előzőeken kívül szárcsa, kendermagos réce és a legaranyosabb vöcsök, a kis vöcsök, és szürke gém volt látható. Egy-két kárókatona repült át. A kárókatona egyik kedvenc vízimadaram. Nálunk nagy számban költ. Nagy méretű, akár 1 métert is eléri. Halakra vadászik, sokszor csapatban, ami miatt a halgazdagságok nem szeretik, sokszor (persze a kijelölt időszakokban) ritkítják őket.  Telepben költenek, de a kormorán ürülék elpusztítja. Mivel nincs faggyúja, mint a récéknek, ezért a vízből kiszállás után sokáig szárítják magukat. Én először Tatán láttam kárókatonát.
Utamat a kilátó fele varjúfélék kísérték (na meg a szűnni nem akaró eső), néhány szarka repült előttem, volt, hogy a dolmányos varjú baljós károgását hallottam, vagy a holló bölcs “korrogását”, eközben a nyárfákról a vetési varjak éber szemeit éreztem magamon… Egy ölyv suhant a Bivalyos felett, és felszállt a nyárra, de mikor felszállt vörös farok villant ki… A feje sem busa volt, hanem keskenyebb, és hosszú volt a nyaka… Ez pedig egy ölyvre illik: a pusztaira!- Eme ölyv nagyobb az egerésznél, egész teste vörhenyesbarna, rágcsálókkal, gyíkokkal,rovarokkal táplálkozik. Hazánkban éri el elterjedésének Ny-i határát, de hibridizálódhat egerészölyvvel, bár nálunk több az átvonuló madár. Sztyeppeken, de akár hegységekben, sivatagokban is költhet. Nálunk a fákat, máshol a földet, vagy a peremeket preferálja költéskor.- Sajnos mikor megközelítettem elrepült.
Az ösvény fele felzavartam egy tojó fácánt, majd elértem a lest. Mikor felmentem barát-, és tőkés réce csapat fogadott, valamint néhány bütykös hattyú. Lefele két testvérfajt (későn különültek el az evolúció során) a sárgalábú,- és a sztyeppi sirályt láttam, majd behúzódtam egy esőbeálló alá.
Kékcinege szólt a bokorból, mezei veréb és zöldike csapat vonult el tőlem 10 méterre, én pedig elindultam vissza.
Visszafele nagy kócsag, és fekete rigó mellett mentem el, valamint egy vidra által megcsócsált hal felett léptem át.
A faluban balkáni gerlét, és parlagi galambokat láttam.
Felszálltam a vonatra, és megnéztem a “mai termést”: 33 faj, 1 új (pusztai ölyv), 1 ritka (pusztai ölyv)

Képek forrásai: Fishingandhuntingtv.com, BZSH, Oláh Zoltán, Horváth Ádám

a

Keresés
Kategóriák